Börzsönyi turistaösvények felújítása

2008-10-29 00:30
Etc/GMT+1

Piros kereszt pikto, erodálódvaKözösségi munkát szervezünk 3 börzsönyi túraútvonal felújítására október 29-én!

A Magosfa Alapítvány részt vesz abban a térség civil együttműködésben, amelynek célja a börzsönyi turistaútvonalak felújítása. A megállapodás szövegét a mellékletben megtalálod.

A civil szervezetek azért fogtak össze, mert sem az állami szervek, sem az erdészetek nem fordítanak megfelelő figyelmet a túraútvonalak karbantartására. Ugyanakkor a korábbi felfestések erőteljesen kopnak, illetve a fakivágások következtében sokszor eltűnnek, és emiatt sok a bosszankodó túrázó.

Segítsd Te is az együttműködést! Együtt többre jutunk!

Kesztyűt, festéket, ecsetet és sablont biztosítunk, és az utazási költségeket is térítjük.

Terveink szerint Szobról, a vasútállomás elől a 8.10-es busszal indulunk Kemencére, illetve Perőcsénybe. (A 7.05-kor a Nyugatiból induló zónázóval lehet elérni a szobi busz indulását.) Várhatóan visszafelé Királyrét felé jövünk, ahol a 18.30-kor induló buszt érjük majd el, amelyhez Kismarosról 19.16-kor van vonatcsatlakozás.

Tarts velünk, hogy több elégedett gyalogos túrázó legyen a jövőben a Börzsönyben!

Amennyiben részt kívánsz venni a munkában, úgy azt jelezd Kelemen Zoltánnak, a kezo (kukac) magosfa (pont) hu-ra, vagy a (27) 511-414-es telefonszámra, október 28-a, kedd, 12 óráig.

 Ui: Tudjuk az időpont munkanapra esik, de bízunk abban, hogy az iskolai őszi szünet miatt páran tudnak csatlakozni az akcióhoz.

 

CsatolmányMéret
borzsony_felosztas_megallapodas.doc42 KB